Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Program

2015.11.22. 19:00 - 22:00

Never Sol

Ha manapság a Denovali Records nevét említjük, modern klasszikus és elektronikus zenei, főleg instrumentális terepen mozgó zenészek jutnak eszünkbe, mint Poppy Ackroyd, Greg Haines, a Hidden Orchestra vagy Thomas Köner. Ám mellettük egyre több lehetőség jut a vokális előadóknak is: így került a cseh dalszerző-énekesnő, Never Sol is a német kiadó kötelekébe, akinek debütáló albumát, a 2013-as Under Quietet is újra megjelentették.

A Never Sol alteregó mögött Sára Vondráškovát találjuk, aki 15 évesen kezdett el saját dalokat írni. A prágai Jazz Zeneakadémiát elvégző énekesnő zenéjében a zongorára épít, melyet magával ragadó vokállal állít harmóniába. Mindezt 2011-ben mutatta meg először színpadon, ezután pedig hamar megtalálta a helyét a cseh zenei életben, később pedig a szintén denovalis honfitársa, Floex mellett vokálozott számos koncerten (például a 2013-as budapesti fellépésén is), illetve már közös daluk is született Gone címmel. Bemutatkozó albumát Jan P. Muchow producer segítségével két év alatt hívta életre, tavaly pedig a Denovali vitte tovább a lemezt a nemzetközi piacra, méghozzá újramaszterelt és bónusz dalokkal feltöltve. Ezekben a zongorán túl elektronikus zenei hatások is tetten érhetők, miközben a leghangsúlyosabbá az érzékeny dalszövegek váltak, melyekben törékeny érzelmek fejeződnek ki. Az Under Quietet Csehországban több zenei díjjal is jutalmazták, Never Sol pedig 2014-ben a Red Bull Music Academy pártfogoltjaként Tokióban is felléphetett.


 

 

Mivel a zongora mindig is kulcsszerepet játszott az életében és a zeneszerzésében, Never Sol idén ősszel egy olyan akusztikus turnét valósít meg, ahol visszatér kedvenc hangszeréhez. Szerzeményeit a billentyűs hangszer egyszemélyes varázsába átültetve egy olyan különleges estével készül, ahol az Under Quiet pillanatai mellett új dalokat is hallhatunk majd.

A koncert előtti felvezetésként modern klasszikus művek és filmzenék zongorás feldolgozásai hangzanak el.

Belépő: 900 Ft
A jegyek az esemény napján, a helyszínen kaphatóak.


Helyszín:

Művelődési Szint (Müszi), 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1. (Corvin áruház III.em., bejárat a Somogyi Béla u. felől)

Dátum:

2015.11.22. 19:00 - 22:00

Szervező:

A Cseh Centrum együttműködő partner


Emlékeztess a programra
Erről a programról már nem kérhet emlékeztetéot, mivel elkezdődött.