Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Program

2008.05.30. 0:00 - 0:00

III. Nemzetközi Monotánc Fesztivál

A II. Nemzetközi Monotánc Fesztivál keretében fellép Dora Hoštová

Az eddig két alkalommal megrendezett MONOTÁNC Fesztivál kezdeményezője a dunaújvárosi Bartók Táncszínház volt. 2005 decemberében csak hazai fellépőkkel, 2006-ban pedig már nemzetközi keretek között zajlott a fesztivál, amely több magyarországi kulturális szervezet összefogása eredményeképpen jöhetett létre: az Alternatív és Független Színházak Szövetsége, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Nemzeti Táncszínház közös elhatározása és munkája együttesen segítették életre.

A monotánc elnevezést a monodrámák ihletésére és mintájára alkottuk. Azokat az előadásokat soroljuk ebbe a körbe, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem (feltétlenül) azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szóló-előadások tartoznak a meghívott előadások körébe. A fesztiválra a legkiemelkedőbb művészeket hívjuk meg, de a már jól ismert táncművészeken-koreográfusokon kívül odafigyelünk a fiatal, most feltűnő, esetleg első-műves alkotókra is, akik kellemes meglepetéseket okozhatnak.

A két, Dunaújvárosban szervezett fesztivál után a budapesti MU Színház  biztosít helyet a monotáncosoknak. Így biennále jelleggel folytatódik a fesztivál rendezése: kétévente  Dunaújvárosban, s minden második évben a MU Színházban kerül megrendezésre.
Részletes program: www.mu.hu
 
Dora Hoštová előadásának címe: Arcanum
 
Helyszín:

Szegfű u. 4.
1063 Budapest
Hungary

Dátum:

2008.05.30. 0:00 - 0:00

Szervező:

MU Színház


Emlékeztess a programra
Erről a programról már nem kérhet emlékeztetőt, mivel elkezdődött.