Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Program

2014.03.11. - 2014.04.13.

Képmutogató

A képek mesélnek, a szövegek láttatnak. A kiállítás a Bohumil Hrabal írásaiból ismerős cseh képzőművészek – Vladimír Boudník, Zdenĕk Bouše és Oldřich Hamera – alkotásaiból és az író maga készítette, eredetiben Budapesten először bemutatott kollázsaiból válogat a magyar közönség által ismert és ismeretlen Hrabal-szövegek kíséretében.

A kiállítás tiszteletadás a Magyarországon is népszerű cseh író, Bohumil Hrabal születésének 100. évfordulója alkalmából. A program az Óbudai Társaskör Galéria XX. századi cseh képzőművészek munkáit bemutató évtizedes hagyományába illeszkedik. Most három olyan cseh művész alkotásaival ismertetjük meg a közönséget, akik Hrabal barátai voltak, kiállításaikat az író nyitotta meg, szerepeltek műveiben, illetve képeik illusztrációként megjelentek cseh Hrabal kiadásokban. A cím a kiállítást meghatározó szoros inter- és kontextuális kapcsolatra utal; s ennek jegyében a képek és a szövegek együtt jelennek meg a galéria terében.

A megnyitót hagyományosan egy cseh kultúráról – Hrabal és a képzőművészet címmel – rendezett beszélgetés teszi teljessé. A beszélgetés résztvevői: Oldřich Hamera képzőművész, Hushegyi Gábor és Pataki Gábor művészettörténészek.

Moderátor: Lakos Attila, a kiállítás kurátora.

A kiállítást megnyitja: Esterházy Péter író március 11-én, 18 órakor.

Megtekinthető: március 12-től április 13-ig, hétfő kivételével 15 és 19 óra között.

 

A művészekről:
Bohumil Hrabal (1914–1997)
Világhírű cseh író. Szinte minden műve olvasható magyarul is. Nem telik el úgy év, hogy ne jelenne meg valamelyik könyvének újabb magyar kiadása, ne játszanák a mozik a műveiből készült filmeket, vagy ne mutatná be valamelyik színház egy írásának dramatizált változatát. Itthon eddig képzőművészként csak egészen szűk körben volt ismert, kevesen tudják, hogy az 1950–1960-as években Hrabal kollázsokat készített. Ezekből látható majd néhány a budapesti kiállításon.
Vladimír Boudník (1924–1969)
Cseh képzőművész. Az 1950-es években saját irányzatot alapított (explozionalizmus), amit – a világon az elsők között – utcai akciókon népszerűsített alkalmi közönségének. Az 1960-as években – saját kifejezésével – aktív és strukturális grafikákat készített. Hrabal egyik barátja, az 1950-es években nemcsak együtt dolgoztak a kladnói vasműben, és együtt laktak Prága egyik külvárosában, hanem kölcsönösen hatottak is egymás művészetére. Hrabal a Gyöngéd barbár című könyvében állított emléket barátjának. Boudník volt a főszereplője a Hrabal művéből készült Világ automatabüfé című filmnek. Az Óbudai Társaskör 2000-ben már rendezett egy Boudník és barátai című kiállítást, amit a cseh filozófus, Egon Bondy nyitott meg, a Gyöngéd barbárból ismert baráti társaság harmadik tagja.
Zdenĕk Bouše (1928–1997)
Cseh képzőművész. Vladimír Boudník iskolatársa és barátja, a körülötte formálódó csoport tagja. Rendszeresen részt vett az 1950-es évek utcai akcióiban. A Hrabalról készített grafikái több kisebb kötetet illusztrálnak. A prágai Ztichlá klika Galéria az 1950-60-as évek prágai külvárosi undergroundját bemutató gyűjteményes tárlatain állította ki műveit, nemcsak Csehországban, hanem külföldön, Budapesten és Párizsban is. Első önálló tárlata az esztergomi Duna Múzeumban volt.
Oldřich Hamera (1943)
Cseh képzőművész. Vladimír Boudník egyetlen tanítványa. Gyerekkora óta gyűjt ásványokat és megkövült őslényeket, illetve azok lenyomatait, s ezek lettek grafikáinak fő motívumai is. Prágai kiállításait gyakran Hrabal nyitotta meg. Egyik résztvevő tanúja az 1960–1970-es évek nem vagy félig hivatalos cseh kulturális életének. Művei először lesznek láthatók Magyarországon.

 

Helyszín:

Óbudai Társaskör, 1037 Budapest, Kiskorona utca 7

Dátum:

-tól: 2014.03.11.
-ig: 2014.04.13.

Szervező:

A Cseh Centrum együttműködő partner


Emlékeztess a programra
Erről a programról már nem kérhet emlékeztetőt, mivel elkezdődött.