Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Rólunk írták

Szentély kilátással

Képzeljék el, hogy házat építtetnek. A telek gyönyörű, a kilátás pazar, és még a pénz sem szabhat határt képzeletüknek. A Tugendhat házaspár épp így volt ezzel 1929-ben, Ludwig Mies van der Rohe építész pedig nem házat, hanem életformát tervezett nekik.

A brnói Tugendhat-villába nem lehet csak úgy bejutni. Én például hosszú évek óta próbálok, de még sosem tudtam olyan korán bejelentkezni, hogy bebocsátást nyerjek a modernista építészet szentélyébe. Nincs ebben semmi túlzás: hónapokkal korábban kell jegyet venni. Az állagmegóvás érdekében ugyanis egyszerre mindössze tizenöt látogató léphet be a házba, s naponta csupán nyolc csoportot vezetnek körbe. Idén végre kegyes volt hozzám Fortuna istenasszony, és szorított nekem helyet egy német nyelvű csoportban.

Képeket persze azelőtt is láttam. Grandiózus terek, nagyvonalú anyaghasználat, s ma is lenyűgöző, de az építés idején egyenesen futurisztikus technikai megoldások. A Tugendhat-villában mégsem ez a legcsodálatosabb, hanem a felismerés, ami akkor rohan meg, amikor néhány pillanatra egyedül maradok az üvegházban: mennyire más volna az életünk, ha másként gondolkodnánk a házainkról!

David Zidlicky
Sokan talán bolondnak nézték volna Ludwig Mies van der Rohe német építészt, amikor olyanokat mondott egy ház terveiről beszélve, hogy egy szoba méreteit nem lehet lemérni, csupán érezni. A friss házas Grete és Fritz Tugendhat textilkereskedő azonban megbabonázva hallgatta a tervező szavait 1928 szeptemberében: „Egy építménynek a célja adja meg a jelentőségét. Az épület fekvése, naphoz való viszonya, térbeli elrendezése mind-mind alapvető tényező egy lakóház megalkotásakor. Ezeket a faktorokat egy épületorganizmussá kell összeszőnünk."

A házaspár – amely nászajándékba kapta a panorámás telket – azonnal megbízta a különc Miest álmaik otthonának megtervezésével. A gazdag textilkereskedő családnak nem számított a pénz. A dizájner azonban még náluk is sokkal nagyobbat álmodott: acélszerkezetes házat hatalmas, egybenyitott terekkel, letisztult, mégis extravagáns megoldásokkal. A pár 1928 szilveszterén láthatta először Mies vízióját, s annyira a hatása alá került, hogy csak hajnali egykor ocsúdott: elfelejtett elmenni a bálba, amelybe hivatalos volt. A munkálatok 1929-ben kezdődtek, s a kezdetektől csodájára jártak a villának. Ez volt Csehszlovákia első, s a világ negyedik modernista épülete, mai szemmel is döbbenetes technikai újításokkal: légkondicionáló, gombnyomásra nyíló-csukódó grandiózus ablakok, egy mozdulattal eltüntethető konyhai munkalapok.

David Zidlicky

A házaspár mindenben ­Miesre hagyatkozott. Egyetlenegyszer fordult elő, hogy Fritz Tugendhat változtatást javasolt: a plafonig érő ajtók esetében, egy asztalos ugyanis meggyőzte afelől, hogy ekkora méretben a nyílászárók vetemedni fognak. Mies azt felelte: sajnálja, de ha nem mehet minden a tervei szerint, nem fogadhatja el a megbízást. Mies ragaszkodott ahhoz is, hogy a fürdőszobák és a konyha plafonig legyen csempézve. Az alkalmazottak visszaemlékezése szerint a csempéket mindig makulátlanul tisztán kellett tartani: egyikük hetente lesúrolta őket. Ugyanígy plafonig érnek a szekrények és a polcok is – valamennyi különleges és drága fából készült.

A kétszeresen összecsukható, 24 férőhelyesre nyitható étkezőasztal mögötti, félköríves térelválasztó faanyagához felforgatták egész Európa kereskedőházait, ugyanis Mies akkora ébenfákat keresett, amelyekből toldás nélkül megépíthető a meglehetősen magas fal. Mies nem csupán az épület terveit készítette el, hanem a berendezést és a kert lényegi elemeit is: otthonából küldte a bútorok és textilek pontos rajzait, a család pedig megkereste a szakembereket, akik képesek legyártani azokat.

David Zidlicky

A nappaliban álló onyxfalhoz a tervező maga választotta ki a megfelelő tömböt az Atlasz-hegységben. Amit nem lehetett legyártatni vagy beszerezni Csehszlovákiában, azt felkutatta Németországban. Márpedig a végtelenül precíz Mies ízlésének nem volt könnyű megfelelni: azért vetette el már a legelején a téglák használatát a homlokzatnál, mert egyik gyár termékeit sem találta elég szépnek. Szakmai ártalom: fiatalabb korában téglagyártással foglalkozott.

Az elkészült remekmű annyira testre szabott volt, hogy a család pillanatok alatt belakta. Nyaranta a gyerekek a középső teraszon homokoztak, fürödtek és bicikliztek, vagy épp a frászt hozták szüleikre azzal, hogy kiugráltak a kertbe az óriási ablakokon át. Tugend­hatékat eleinte a fagyhaláltól féltették az üvegfal miatt. Csakhogy Mies mindenre gondolt: a fekvés miatt a nap úgy felmelegítette a nappalit, hogy a legnagyobb télben sem kellett fűteni. Oda pedig, ahová alig sütött a nap, a férfi keskeny üvegházat tervezett, ami amellett, hogy szigetelt, Fritz Tugendhat burjánzó, egzotikus növényeinek is otthonául szolgált. Mies a papirusznádaknak külön „medencét" alakított ki márványból. A fotózni szerető Fritz saját sötétszobát kapott, Grete pedig légmentesen zárható külön helyiségben tárolhatta drága szőrméit. Volt mosókonyha, szárító és vasalóhelyiség, de hidegkamra is.

David Zidlicky

A történelmet azonban nem hatotta meg a modernista építészet szentélye. Az anschluss után egyértelművé vált, hogy a Tugend­hat családnak nem lesz sokáig maradása Brnó­ban: előbb Angliába, aztán Svájcba menekültek – nem csupán zsidó származásuk, de emberi jogi tevékenységük miatt is veszélyben voltak. Fritz édesanyja koncentrációs táborban hunyt el, az életben maradt családtagok pedig szétszóródtak a világban Ausztráliától Venezueláig. Fritz hagyta el utolsóként a házat, 1938 őszén. Imádott villáját a család sofőrjére, Gustav Lösslre bízta. Hogy Lössl meggyőződésből lépett-e be a náci pártba, vagy azért, hogy megvédhesse munkaadója és barátja tulajdonát, ma sem egyértelmű. A Gestapo mindenesetre 1939. október negyedikén rátette a kezét a Tugend­hat-villára, amely 1942. január 1-jén a Német Birodalom tulajdonává vált.

Az, amit a háború alatt és az után tettek a házzal, színtiszta barbarizmus. A bejárat félköríves tejüvegét befalazták, a makassar ébenfa lapok egyes darabjait a jogi egyetem épületében hasznosították újra, ami a Gestapo kantinjaként üzemelt. 1943-ban bérbe adták a népes Messerschmidt családnak, amely dilettáns átépítéseket végzett, majd 1945-ben, amikor a front Brno közelébe ért, elhagyta az épületet. A szemtanúk szerint a villában állomásozó katonák lovaikat a nappali oszlopai­hoz kötötték, a paták az oly nagy műgonddal kiválasztott hófehér linóleumot tapodták. Amikor a megszállók elvonultak, a maradék berendezés is ebek harmincadjára jutott.

A háború után a villa állami kézbe került. Hiába igazolták tanúk a Tugendhatok emberi jogi tevékenységét, állampolgárságát, náciellenességét, német származásuk miatt nem kaphatták vissza jogos tulajdonukat. Az állam használatba vette a villát, s tulajdonképpen mindent megtett, hogy amortizálja: működött itt gimnázium, tánciskola, hivatal és gyermekkórház is. Grete Tugendhat így írt 1967-ben: „A múlt héten Brnóban jártam, huszonkilenc év óta először, és megdöbbentett a ház állapota. Nem mintha a kórház elhanyagolná az épületet, sőt nagyon is tisztán tartják, a változtatások miatt azonban a háznak semmi köze nincs egykori önmagához."

A ház a hetvenes évek végére siralmas állapotba került: a tetőt benövő növények gyökerei szétfeszítették a betonlapokat, így beázott a plafon. A homlokzat lepusztult, az óriási ablakkeretek szétrohadtak. A város önkormányzata az utolsó pillanatban szerezte meg az ingatlant az államtól, hogy felújíttassa. Noha a renoválás alapos volt, nem az eredeti állapotot állították vissza. Az elveszett bútorokat kortárs darabokkal pótolták, a fehér linóleumpadló helyett pedig olcsó PVC-t fektettek le. A villa ezután reprezentatív célokat szolgált: 1992-ben például itt tárgyalt Vladimir Meciar szlovák és Václav Klaus cseh miniszterelnök Csehszlovákia kettéválásáról.

Aztán 2001-ben terveket készítettek egy esetleges teljes rehabilitációra, amire azonban még egy évtizedet kellett várni. Akkor viszont Mies aprólékosságával bontottak, javítottak és szépítgettek: a menthetetlen darabokat replikákkal pótolták, a városban fellelhető ébenpaneleket visszahozták és kipótolták, új életet leheltek a kertbe is. A Tugendhat-villa újra a régi fényében tündököl, része az UNESCO-világörökségnek, a világ minden tájáról zarándokolnak ide az építészek és a műkedvelők, hogy csodálják Ludwig Mies van der Rohe radikális, ma is modernnek ható vízióját. Egy csodálatos elme örök ragyogását.

Forrás: www.nol.hu