Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Rólunk írták

Ondřej Neff: Sötétség

Mi történne, ha egyik pillanatról a másikra eltűnne az elektromosság? Nem lenne villanyvilágítás, nem működnének a számítógépek, megszűnne a telekommunikáció, leállnának a vonatok, a metrók, a villamosok. Megállna az élet egy pillanatra. Majd…

Ondřej Neff ezzel az eseménnyel indítja a napokban magyarul is megjelent könyvét. Eredeti nyelven először 1998-ban látott napvilágot a történet, de akkor még sokkal szatirikusabb hangvételben, az akkori cseh politikai elitet kifigurázva. Az akkori kiadás, aktualitásának köszönhetően igen nagy sikert ért el. Azonban az író időközben többször is átdolgozta, lájtosította (ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem) és mintegy időtlenné  tette. Végső formáját a regény 2007-ben érte el, aminek alapján a magyar fordítás is készült.

A történet alapgondolata egyszerűnek tűnhet, azonban a kidolgozása már sokkal bonyolultabb. Először is, valahogy meg kell magyarázni, hogy hogyan is tűnik el az elektromosság egy pillanat alatt és válik minden használhatatlanná, ami villamos energiával működik. Nem egyszerű, és ez még Ondřej Neff-nek sem sikerült. Tehát az alapfeltevés tudományosan megbukott, azt lehet mondani, hogy lehetetlen állapotot feltételez. De ezen túl kell lépnünk. Nekem nem sikerült, de erre majd később visszatérek.

Szóval, mi is történne, ha megszűnne az elektromosság? Az állam, a gazdaság, ami eddig úgy ahogy működött, egyszer csak fogódzók nélkül marad. Nincsenek kommunikációs csatornák, amiken keresztül utasítani lehetne a rendfenntartó szervezeteket, a bankkártyák használhatatlan műanyag lapocskákká válnak. A közlekedés megbénul, akárcsak a gáz- és vízellátás. Egyik pillanatról a másikra visszazuhan az emberiség a középkorba. 

Az első amivel szembesülnek az emberek, az a halál. A repülők lezuhannak, a kórházakban a létfenntartó készülékek nem működnek, a villamosok és az autók egymásba rohannak. És nincs aki rendet tegyen. Nem lehet rendőrt hívni, nem lehet tűzoltót hívni, se mentőt. A csőcselék elözönli az utcákat és fosztogatni kezd. Nincs aki megállítsa őket, nincs ami feltartóztassa őket.

Azonban nem mindenki esik kétségbe. Egyeseknek itt a lehetőség a boldogulásra. Azok akik eddig el voltak nyomva, ki voltak semmizve, hirtelen úgy érzik, hogy eljött az ő idejük. Az évek alatt felgyülemlett gyűlölet, tehetetlenség felszínre tör és mindenki szinte büntetlenül azt tehet amit akar. Nincs rendőrség, nincs törvény.

Ondřej Neff öt ember szemszögéből mutatja be az eseményeket, melyek tíz évet ölelnek fel. Jindřich, az alkoholista, erőszakos apa, aki meglátja a lehetőséget a kialakult helyzetben és bandavezérré kiáltja ki magát. Katka, Jindřich Down-kóros kislánya a kialakult fejetlenséget kihasználva megszökik otthonról, ahol erőszakon kívül más nem létezett a számára. Honza Kryl és Markéta, akik egy furcsa párt alkotnak, és az elektromos halált követően szét is válik az útjuk egy vita során. Végül ott van még Kretén, a fiatal börtöntőtelék, aki keresztezi mind a négy szereplő útját, hosszabb-rövidebb ideig. Míg végül mind az öt száll összefut a fináléra.

Ondřej Neff

Ondřej Neff

Nehéz írni erről a könyvről, hiszen annak ellenére, hogy a témáját már páran “feldolgozták”, egyiküknek sem sikerült olyan mélységekbe hatolnia mint Ondřej Neff-nek. A brutalitás szinte minden oldalon megtalálható. Nem szépíti az eseményeket és nem szövi romantikus történetbe. Az olvasó elé tárja azt, ami egy katasztrófa után az emberiségre várhat. Az államok feldarabolódnak és városállamok jönnek létre, hadurak vezetésével. A központi hatalom pedig csak bábként ül a fővárosban, eljátszva, mintha bármilyen ráhatása is lenne az eseményekre. Ismét visszatérnek a középkori büntetések, hiszen kinek van lehetősége a börtönök fenntartására, a rabok etetésére. Egyszerűbb kivégezni mindenkit aki a hadurak útjába áll. A megbocsátás a gyengeség jele, és aki gyenge, annak a napjai meg vannak számlálva.

Az önjelölt vezetők bandái tizedelik a lakosságot. Az alultápláltság és a higiénia hiánya rég elfeledett járványok megjelenését idézik elő. Hullanak az emberek mint a legyek. A halál mindennapos vendég a “városállamokban”, így egyre nagyobb a közöny. Az éhínség következtében nem ritka a kannibalizmus, ami újabb betegségek melegágya.

Persze, mindennek oka van. Az elektromos halálnak is vannak felelősei, legalábbis egyes vezetők így látják. Bűnösöket kell keresni, akiken a nép levezetheti csalódottságát, dühét. És kik lennének jobb alanyai, mint a műszaki tudományok művelői? Azaz megkezdődik a boszorkányüldözés, és akinek bármi köze is van a természettudományokhoz, ellenségnek tekintendő. Minden eszköz, melyet a tudomány hozott létre, az ördög műve, így azoknak is vesznie kell. És máris a középkorban találjuk magunkat, ahol a haladás és fejlődés szitokszónak számít.

A helyenként (igen sűrűn) trágár kifejezéseket, brutális képi leírásokat tartalmazó mű, 18 éven aluliaknak nem ajánlott. Akinek gyenge a gyomra, vagy lelkileg nincs felkészülve a “valóságra”, az már az első pár oldal után le fogja tenni a könyvet. Pedig nem egy szadista történetről van szó, mely részleteibe taglalná a kínzásokat, gyilkosságokat, kivégzéseket. Mindössze megemlíti ezeket, néha egy-két mondatot szánva rá. És miután a nyájas olvasó a regény végére ér, hagynia kell leülepednie a dolgokat.

A Sötétség csehül

A Sötétség csehül

A regény vége felé már valami optimista hangulatot kezdtem felfedezni, valamit ami az olvasó naivitására alapozva a “happy end” felé vezeti a történetet. De nem kellett csalódnom Ondřej Neff-ben, hiszen úgy csapta a képembe a valóságot, hogy még a végén egy mosolyt is megengedtem magamnak.

Térjünk azonban vissza a történet elejére, az elektromos halálra. Nem tudtam elképzelni akárhogy is igyekeztem, hogy egyszer csak eltűnik az elektromosság. Minél jobban próbáltam meggyőzni magam, hogy tekintsem ezt az eseményt egy sci-fibe ágyazott fantasy részletnek, nem sikerült, mert folyton feltódultak bennem az ellentmondások. Ha nincs elektromosság, akkor nincs villámlás sem, megszűnik a Föld mágnesen tere is, aminek következtében seperc alatt minden kihal a közvetlen napsugárzásnak köszönhetően. Ha nincs elektromosság, nincs ideg-összeköttetés, nincs izommozgás, nincs gondolkodás. Ondřej Neff-nek sem sikerült kielégítő magyarázattal előállnia, ezt ő maga is beismerte a könyvbemutatón. Hiszen a Földön bekövetkező események csak megzavarhatják ezeket az erőtereket, megszüntetni nem képesek. Gondoljunk bele, hogy ha csak a földi körülmények lennének alkalmasak az elektromos jelenségek fenntartására, akkor az űrutazás lehetetlen volna. Nem küldhetnénk és nem fogadhatnánk jeleket a naprendszerben keringő szondáknak(tól).

Ennek az ellentmondásnak köszönheti a kötet, hogy nem kap tőlem maximális pontszámot, pedig a története megérdemelné. Sokat gondolkodtam, hogy mi jöhetne szóba az elektromos halál helyett, ami kiválthatna egy ilyen világméretű katasztrófát. Talán hasonló helyzet alakulna ki egy jelentős napkitörés következtében, de ebben az esetben az emberiségnek megmaradna a reménye a károk helyreállítására, és sok berendezés át is vészelné ezt a csapást. Az atomháborút már túl sokan feldolgozták és annak más következményei lettek volna. Pár napom már ráment erre, de egy centivel sem jutottam közelebb a megoldáshoz. Akinek van ötlete, az ne tartsa magában.

A kötetet nyugodt szívvel ajánlom mindazoknak akik szeretik a horrort és a borzongást. Mindannak ellenére, hogy a könyvnek köze sincs a horrorhoz és nincs szándékában ijesztgetni. Mindössze egy lehetséges változatát tárja elénk mindannak, ami a civilizációnkkal történhetne egy világméretű katasztrófát követően. És mindezt teszi úgy, hogy minden egyes pillanata hiteles, és egy csöppet sem rugaszkodik el a valóságtól, igazolva, hogy írója nem optimista az emberi természetet illetően. A sötétséget nem az elektromos halál okozza, hanem az emberi fejekben lévő szürkeállomány elhanyagolása.

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

 

ISBN:978 615 5508 38 7
Metropolis Media, 2015
Terjedelem: 438 oldal
Bolti ár: 3490,- Ft

A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDEkattintva.

Forrás: http://www.letya.hu/2015/10/ondrej-neff-sotetseg/

Szerző:   —  Nincs hozzászólás