Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Rólunk írták

Közép-Európa ismerkedik, egyelőre nélkülünk

Az egy hónapon át tartó szerzői felolvasás hava Közép-Európa egyik legnagyobb irodalmi rendezvénye. Az olvasók szemszögéből maratoni irodalmi közönségtalálkozó, az írók inkább közép-európai roadshow-ként élik meg. Összesen hatvankét lengyel, cseh, szlovák és idén ukrán szerző utazik városról városra, így a közönség minden este más írópárosnak tapsolhat, a szerzők pedig soha nem lépnek fel kétszer ugyanott. Csodás kezdeményezés, csak az a kár, hogy Magyarország kimarad belőle, és hogy a saját régiónk irodalmát jóval kevésbé ismerjük és fordítjuk, mint kellene.

Közép-Európa legnagyobb irodalmi találkozója a legendás cseh színház, a brnoi Husa na provázku stúdiószínpadán kezdődik el, minden különösebb felhajtás nélkül. Hivatalos megnyitót csak a fesztivál második napján tartottak, itt az ukrán miniszterelnök-helyettes és kulturális miniszter, Vjacseszlav Kirilenko találkozott a cseh kulturális miniszterrel, jelezve, hogy politikai jelentősége is van az ukrán díszvendégségnek. Kirilenko szerint Ukrajna meghívása gesztus az agressziót elszenvedő országnak, bár a fesztivál szervezői azt mondják: már két éve, az ukrán válság kitörése előtt eldőlt az idei díszvendég ország kiléte.

A színpadon asztalka és olvasólámpa, a háttérben néhány groteszk papírfigura, amelyeknek a kezébe könyvet ragasztottak. Lerí róluk, hogy a színház egyik előadásából kerülhettek ide. A háttérben kivetítő, amelyen a fesztivált beharangozó kisfilmek futnak. Az egyikben kék-sárga festékbe mártja az ujját egy férfi, és ukrán zászlót mázol az arcára. Ezt a képet látjuk a fesztivál idei plakátján és más reklámanyagokon is.

A forgatókönyvben semmi ördöngös csavar nincs: egy cseh viszonylatban is gyors beszédű fiatal nő mutatja be az ukrán írónőt, Okszana Zabuzskót, sokáig sorolva a szerző érdemeit, amit az láthatóan un. Az ujjával dobol novelláskötetének cseh kiadásán. Nálunk csak egy regénye jelent meg az ezredforduló előtt, Csehországban viszont népszerű író lett időközben. Aztán a szerző olvasni kezd, persze ukránul, a háttérben a kivetítőn fordításban jelenik meg az elbeszélés.

Az egész akár Magyarországon is történhetne, de rögtön tudjuk, hogy nem otthon vagyunk. Nemcsak azért, mert nálunk általában csak a legnagyobb nevek tudnak megtölteni egy színháztermet, hanem azért is, mert sokat és bátran kérdez a közönség, és a hallgatóság legnagyobb része fiatal. Brnoban nagy kulturális életet bonyolítanak le, ennek egyik központja az 1967-ben alapított teátrum, amely a cseh kísérleti színház egyik úttörője volt, mára megkerülhetetlen intézménnyé vált.

A fesztivált a brnoi Vetrné mlyny (Szélmalmok) könyvkiadó alapította. 2011 óta közép-európai fesztiválként, öt városban zajlik. Mindennap két szerző, egy hazai és egy külföldi olvas fel Brnoban, Kassán, Ostravában, Wroclawban és az idén először Lvivben is. Az öt város közönsége egy hónapon át mindennap különböző írókat hallgathat, az írók pedig mindennap más városba utaznak. A díszvendégek, idén az ukrán írók, az összes városban fellépnek. Mindenütt más-más intézmény vállalta a lebonyolítást. Ostravában egy kis kulturális központ, a Klub Atlantik, Kassán az új kulturális negyed gyerekkönyvtára, Wroclawban szintén egy könyvtár, a Mediateka, Lvivben pedig a Dzyga étterem-galéria.

A szerzők névsorát böngészve szomorú következtetésre jutunk: alig van olyan író vagy költő, aki Magyarországon jól ismert. Krzysztof Varga lengyel író az egyik ilyen – nyilván magyar gyökerei és témái miatt –, vagy a szintén lengyel Joanna Bator. De nincs magyar kötete például a lengyel új hullám meghatározó alkotójának, az egyik legjelentősebb kortárs költőnek, Ryszard Krynickinek. Csupán néhány verse jelent meg magyarul, pedig biztosan nincs hozzá kevesebb közünk, mint egy svéd vagy egy francia költőhöz. Mindez azért is szomorú, mert a cseh, a lengyel és a szlovák, de még az ukrán irodalom is láthatóan nagy forgalmat bonyolít le egymás között, és ebből Magyarország kimarad, ahogy egyelőre a fesztiválból is.

Igaz, hogy ezen a fesztiválon szinte mindenki valamilyen szláv nyelvet beszél, ami valóban megkönnyíti az ismerkedést – viszont mindenki az anyanyelvén olvas fel, a beszélgetéseket tolmácsolják, és a felolvasások közben a lefordított szövegeket vetítik ki a színpadon, továbbá az írók lefordított köteteit lehet megvásárolni. A fesztiválnak közben az is a célja, hogy megismertessen alkotókat, és elősegítse a fordítást. A brnoi nyitónap másik szerzője, Marie Iljasenko például még csak elsőkötetes szerző, de az életútjában ott az egész idei fesztivál. Kijevben született, de cseh és lengyel felmenői vannak. Orosz az anyanyelve, de ukránból is fordít, Csehországban tanult, és cseh nyelven írja verseit.

Cseh részről megvan a szándék, hogy Magyarországot is bekapcsolják a fesztivál vérkeringésébe, de magyar partnert találni a fesztivál fő szervezője, Petr Minarik elmondása szerint egyelőre nem sikerült. Nehézséget jelenthet, hogy mint más országokban, nálunk sem a fővárost célozzák meg. Magyarországon pedig nem könnyű megfelelő vidéki intézményt találni, hiszen egy hónapon át tartó munkáról van szó, minden este két szerzőt kell fogadni, és komoly anyagi vonzata is van a fesztiválnak. Lehetséges díszvendégként is szóba jött már Magyarország.


A lelkesedés mindenesetre megvan. Petr Minarik még magyarul is elkezdett tanulni. Silvester Lavrík szlovák író, Tomasz Grabinski lengyel műfordító és kulturális menedzser Garajszki Margit Pozsonyban élő magyar műfordítótól kezdte el tanulni a nyelvet. Az ő ötlete alapján négyen alapították meg a K4-et, a visegrádi országok kiadói együttműködését. Minden évben egy író kötetét adják ki, egy időben a négy ország nyelvén. Az ötlet abból a felismerésből fakadt, hogy Közép-Európában nem ismerjük egymást eléggé, és Magyarországra ez minden viszonylatban igaz. Talán nem is kell erősebb figyelmeztetés annál, mint hogy Ukrajna nálunk hamarabb ad helyszínt egy közép-európai fesztiválnak.

Fotó: David Konecny

Forrás: http://mno.hu/grund/kozep-europa-nelkulunk-ismerkedik-1294403