Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Rólunk írták

Interjúk Tereza Boučkovával

A kakas éve című könyvének budapesti bemutatója kapcsán számos interjú jelent meg Tereza Boučkovával. Ajánljuk az irodalomrajongók figyelmébe!

Videóinterjú az Index honlapján:

http://indavideo.hu/video/Interju_Tereza_Boukova_cseh_ironovel_-_4_resz

A Népszabadság online-on:

Budapesten járt Tereza Boucková

Az írónő a híres cseh ellenzéki író, Pavel Kohout lánya 1957. május 24-én született Prágában. A gimnázium elvégzése után bekapcsolódott a cseh ellenzéki mozgalomba, s lévén az emberi jogok tiszteletben tartását követelő – többek között Václav Havel és Jiří Hájek kezdeményezésére megszülető – Charta 77 című politikai nyilatkozat egyik aláírója, egyetemre már nem járhatott. Egy ideig takarítónőként, postásként, majd házmesterként dolgozott. A nyolcvanas évek közepén Prágából vidékre költözött, s ott írta meg első regényeit.

Budapesti látogatásának apropója a Cartaphilus kiadó gondozásában megjelent, A kakas éve című könyvének megjelenése, ami Csehországban hatalmas vihart kavart. Nem véletlenül: a kényes témát kíméletlen őszinteséggel feldolgozó regény a roma-magyar együttélés lehetőségeit taglalja. Az önéletrajzi regény az írónő örökbe fogadott roma gyerekeiről szól, akik – a gondos nevelés ellenére, a vér szerinti gyerekkel ellentétben – bűnözőkké válnak, s miután a család kis híján darabokra hullik, visszaadják őket az intézetbe.

A szívszorító sztori arról szól, hogyan élheti túl mindezt egy házasság, egy nő, aki legjobb szándékai szerint tett mindent, de mégis szembe kell néznie élete legnagyobb csalódásával. Brutális erejű könyv, amelyet Csehország után mi, magyarok olvashatunk először.
http://life-style.hu/kultura/2011/11/28/Budapesten_jart_Tereza_Bouckova_12NMU6

 

A Metropolon:

Boučková: Az írás nem terápia

Tereza Boucková családja szétesé­sének törté­netét írta meg A kakas éve című könyvében. Két örökbe fogadott roma fia, férje és gyermeke alkot­nak sza­bálytalan családot a regényben és a valóságban is. A cseh szerző a könyvbe­mutatóra érkezett hazánkba.

Nem ez az első önéletrajzi ihletésű műve. Milyen gyakran nyúl ehhez az eszközhöz?
– Mindössze kétszer tet­tem ezt. Az Indián futás és A kakas éve eseté­ben történt ez így.

Nem félt attól, hogy túlzottan lemezteleníti így magát?
– Az „Indián futás” volt az első könyvem, akkoriban egyáltalán nem gondolkodtam ilyesmin. Semmiféle tapasztalatom nem volt az írás terén akkoriban. Most viszont foglal­koztam ezzel is, gondol­kodtam azon, meddig lehet még elmenni, mit bír el a könyv. Közvetlenül a megjelenés előtt szo­rongtam, azt éreztem, hogy az őszinteség határáig mentem el. Aggód­tam, hogyan fogadják ezt egyáltalán az olvasók.

Az olvasók vagy a családja véleménye okozott nagyobb fejfájást?
– Mindenkié rajtam kívül. Azt kérdeztem magamtól: Hogyan fogadják majd?

És hogyan fogadták?
– Valószínűleg jól, hiszen sikerkönyv lett belőle.

A személyes reakciók milyenek voltak?
– Az első évben naponta több száz e-mailt és leve­let kaptam. Érkeztek ajándékok és kerámiakakasok is. Tekintettel arra, hogy 52 ezer példányban kelt el a kötet, valószínűleg nem csak azokat szólította meg, akik valami hasonlón mentek keresztül. Legin­kább nők írtak nekem, bár néhány férfi is megtette ezt. Sokan írták azt, hogy a könyv elolvasása után rájöttek arra: nagyon jó életük van, de ezt csak most tudatosították ma­gukban. Mások megkö­szönték, hogy megírtam a történetüket. És volt, aki örökbefogadói sikersztoriról számolt be – ilyen nem volt sok.

Miről szól a regény – egy család széthullásáról, vagy inkább a romák nem romák közötti ellentétről?
– A fő tartalom életem egy éve. Mindenki, aki olvassa, megtalálja benne azt, ami neki a legfontosabb. A legerősebb motívum azonban az, amikor szétesik egy család és szétesik az az értékrend, amelyben a család élt. Az, hogy miként lehet ezt feldolgozni, hogyan viszonyul az ember ehhez a helyzethez.

Hogyan íródott a könyv?
– Volt egy tanácsadóm, neki ajánlottam a könyvet. Alkotói válságomban ő javasolta, hogy készítsek feljegyzéseket. Azt mondta, hogy ha nem megy, ne prólbákozzak az írással, csak ezeket a jegyzeteket készítsem, de sose olvassam el azokat újra, különben törölni fogom őket. A kezdet és a befejezés valóban olyan volt, ahogy az a könyvben olvasható, de a kettő közti részt alaposan átdol­goz­tam irodalommá.

Terápiás célja volt tehát az írásnak?
– Nem, mert ha lett volna, akkor önsajnáló lenne, én pedig remélem, hogy nem az. Meg kellett találnom a belső egyensúlyomat, utána tudtam írni. Amikor a negyedik változatát készítettem el, a kétségbeesés érzése visszaköltözött belém, holott már megszabadultam ettől korábban. Néha író-olvasó találkozókon még most is megro­hannak a rossz emlékek.

 

Forrás: http://www.metropol.hu/kultura/cikk/815677