Česká centra, Czech Centres

Česká centra / Czech centres - logo

Aktuális

Mémverseny – Maria Skłodowska-Curie

Mindenkit szeretettel várunk, aki érdeklődik Maria Skłodowska-Curie élete és munkássága iránt. Szabadon használhatjátok képzeleteteket, hogy reflektáljatok erre az egyedülálló életműre!

További részletek a Facebook-eseménynél. 

Miért? 
Hogy megemlékezzünk Maria Skłodowska-Curie, a világhírű fizikusról és kémikusról, aki 1867. november 7-én született Varsóban, később pedig francia állampolgár lett. Ő volt az első nő, aki elnyerte a Nobel-díjat, ráadásul az első díjazott, és azóta is az első nő, akit kétszer tüntettek ki vele, és az egyetlen, aki két különböző tudományterületen is részesült a kitüntetésben (1903: fizikai Nobel-díj férjével, Pierre Curie-vel és Henri Becquerel-vel; 1911: kémiai Nobel-díj). A Maria Skłodowska-Curie-től származó Curie család összesen ötször részesült Nobel-díjban. Ő volt a párizsi egyetem első női professzora, és 1995-ben az első nő lett, akit saját jogán temettek el a párizsi Panthéonban. Korszakos tudományos hozzájárulásai között szerepel a radioaktivitás elmélete, illetve két elem, a polónium és a rádium felfedezése.

Hogyan lehet részt venni?
Hozzatok létre egy „mémet”, módosítva vagy feliratozva (magyarul vagy angolul) Maria Skłodowska-Curie egy képét. Támaszkodjatok humorérzéketekre és kreativitásotokra! Hogy megkönnyítsük munkátokat, elérhetővé teszünk öt archív felvételt Maria Skłodowska-Curie-ről itt az eseményben, amelyek hátteréről és kontextusáról a csatolt szövegben olvashattok. A részvételhez azonban használhattok, más, a kiírásnak megfelelő képet is. Mindegyik esetben a „mém” tárgya Maria Skłodowska-Curie, vagy tágabb kontextusban „Nők és a tudomány” kell, hogy legyen (lásd például a verseny kiírásának poszterét). 

Ki vehet részt?
Nincs korhatár. Mindenkit szeretettel várunk, aki érdeklődik Maria Skłodowska-Curie élete és munkássága iránt. Szabadon használhatjátok képzeleteteket, hogy reflektáljatok erre az egyedülálló életműre! 

Határidő:
Küldjétek el munkáitokat JPG vagy PDF formátumban 2017. október 25-e, 23.59 előtt a következő címre: budapeszt@instytutpolski.org. A részvétellel automatikusan elfogadjátok, hogy beküldött munkátok szerzői jogait átruházzátok a verseny szervezőire. 

Zsűri:
A Lengyel Intézet, a Nők a Tudományban Egyesület valamint 
a Csodák Palotája képviselői.

Eredményhirdetés:
A legjobbnak ítélt műveket a „Nők és tudomány” konferencián, 2017. október 27-én, a Magyar Tudományos Akadémia épületében mutatjuk be. A nyertesek listáját ugyanaznap tesszük közzé a Lengyel Intézet honlapján.

Díjak:
Egy darab, két főre szóló kupon a Bookstore Café GDAŃSK-ba (lengyel különlegességek) 
Egy darab, két főre szóló kupon a Café Dumas-ba (francia ételek)
Egy 60 órás lengyel nyelvtanfolyam bármelyik szinten a Lengyel Intézetben
Egy DVD, a “Maria Skłodowska-Curie. The power of knowledge” (2016, PL-FR-BE-DE) c. filmmel
10 darab Csodák Palotája belépőjegy
Könyvek és CD-k

https://polinst.hu/node/11371